Két óriásbébi világra hozatala után Zsanett észrevette, hogy már nem olyan a párjával az ágyban, mint korábban. Régóta nézegette már dr. Nyirády Tamás rendelőjében az intimlézeres kezelésről szóló plakátot, aztán egyszer úgy döntött, megérdemel annyit nőiessége, hogy ismét olyan feszes legyen a hüvelye, mint a szülések előtt.

Zsanett saját bevallása szerint női hiúságból döntött úgy, hogy részt vesz egy intimlézeres kezelésen. Persze döntése korántsem arról szól, hogy szépészeti beavatkozásra vágyott, annak hátterében komoly ok húzódik meg – szám szerint kettő.

– Két óriásbébinek adtam életet: egyikük 4,3, másikuk 4,6 kilóval jött világra, természetes úton – mesélte történetét a 38 éves édesanya. – Én magam is éreztem, hogy szülés után nem volt már olyan, mint korábban, ráadásul sportolásnál, ha ugráltam, az is egyértelművé vált, hogy nem zár úgy minden, ahogyan kellene. Korábban is dr. Nyirády Tamáshoz jártam, a rendelőjében ülve pedig mindig szem előtt volt a plakát, amely az intimlézeres eljárást hirdette. Végül egy nap úgy döntöttem, rákérdezek, pontosan mi is ez. Őszinte leszek: orvosilag az inkontinencia miatt kezdtük el a kezelést, de úgy voltam vele, hogy ha már van ilyen lehetőség és még kés alá se kell feküdni miatta, már csak azért is élek vele, hogy újra olyan feszes legyen a hüvelyem, mint a gyerekek érkezése előtt.

Zsanett elárulta, az egyetlen félelme a kezeléssel kapcsolatosan az volt, hogy a lézeres eljárásokat ő korábban csak a végleges szőrtelenítésről ismerte. – Ott gyakorlatilag elégetik a szőrtüszőket, így megijedtem, hogy esetleg itt is az történik, hogy belülről összeégetnek. A doktor úr azonban megnyugtatott, hogy nem erről van szó. Mivel biztosított arról is, hogy ez egy fájdalmatlan kezelés, semmi okom nem volt rá, hogy ne vágjak bele. Megmutatta előtte a készüléket is, így mindent előre tudtam, mi hogyan fog történni.

A kétgyermekes édesanya hozzátette: férje soha nem tette szóvá, hogy tágabb lenne a hüvelye, ő maga azonban érezte. – Próbáltam az intim tornát is szülés után, de az semmit nem segített. Most, három kezelés után viszont a párom kifejezetten érzékeli a különbséget és én is elégedett vagyok a pozitív változással.

Zsanett ismerősei körében dicsekszik is azzal, mennyit segített önbecsülésén és szexuális életén ez az egyszerű beavatkozás. – Természetesen csak nőkkel beszélgetek erről, de nekik nagyon jó szívvel ajánlom. Az egyéb segédmódszerek helyett inkább ezt a beavatkozást ajánlanám a menopauzával küzdő nő társaimnak.