Egy hirdetés ébresztette rá Évát, hogy túl a negyvenen érdemes lenne tennie nőiességéért. Az intimlézeres kezeléstől pont azt kapta, amire számított: az eredménnyel nemcsak ő, hanem párja is elégedett.

– Tavaly született meg bennem a gondolat, hogy 42 évesen nem ártana kicsit rendbe hozni magamat női szempontból – kezdte történetét Éva. Mint mesélte, nem volt semmiféle panasza vagy problémája, egészen egyszerűen csak szeretett volna szűkebb hüvelyt – maga és párja miatt egyaránt. – Nem végeztem intim tornát korábban, igazából eszembe sem jutott, hogy ezzel a témával foglalkozzak, de amikor a Facebook-on megláttam egy hirdetést és kiderült számomra, hogy van lehetőség arra, hogy feszesebbé tegyék a szöveteket, felkerestem dr. Nyirády Tamást, mert úgy gondoltam, ez csak jót tehet a szexuális életünkkel.

Éva úgy fogalmazott, semmiféle félelme vagy fenntartása nem volt az intimlézeres kezeléssel kapcsolatosan, hiszen minden információt megkapott előzetesen róla és pontosan úgy történt minden, mint amire számított. – Már az első kezelés után érződött a hatása. Valószínűleg hamarosan újra felkeresem majd a doktor urat, mert szeretném ismét átélni azt az élményt, amikor először tapasztaltam meg a különbséget. Azt gondolom, mindenkinek érdemes lenne ezt a kezelést igénybe vennie, aki úgy érzi, hogy segíthet rajta, én is több ismerősömnek ajánlottam már. Ahogyan a doktor urat is, akiről szintén csak a legjobbakat lehet elmondani.

Amennyiben további információra lenne szüksége, keressen bizalommal az
alábbi elérhetőségen vagy foglaljon időpontot online!

Időpontfoglalás

Keresés

Legújabb bejegyzések