Egy intenzív, dinamikusabb edzés után izmaink kimerülnek, erőnk és állóképességünk is alábbhagy. Akárcsak testünk többi része, a hüvelyfal is pontosan ilyen izmokból és szövetekből áll, így ugyanúgy képes a gyengülésre, süllyedésre is, különösképpen, ha megerőltetés éri.

A hólyagsérv kialakulása és a szervek süllyedése nem kortól függ, ám gyakoribb az előfordulása olyan nők esetében, akik nehezebb hüvelyi szülésen estek át, melynek következtében a kötőszövetek megsérültek. Emellett a krónikus székrekedés, a krónikus köhögés, a nehéz tárgyak emelgetése és a túlsúly is szerepet játszhatnak kialakulásában.

Enyhe fokú elváltozás esetén a páciens nem tapasztal semmilyen panaszt. Többek között ezért is fontos éves nőgyógyászati szűrésre járni, ugyanis a vizsgálat során könnyen fény derülhet a panaszmentes problémára. És bár kezdetben nincsenek különösebb ismertetőjelei, érdemes vele foglalkozni, ugyanis később – leginkább a menopauza időszakától kezdve – fájdalmas tüneteket okoz.

A probléma időben való felismerése érdekében a következő figyelmeztető jelekre kell odafigyelni:

  • folytonos derékfájás, mely nehéz tárgyak emelésekor súlyosbodik,
  • kellemetlen érzés köhögéskor,
  • teltségérzet a hüvelyben, különösen hosszú állás után,
  • gyakori vizelési inger,
  • kellemetlen, fájdalmas érzés szexuális együttlét során.

A korai időszakban felismert hólyagsérvre ma már létezik műtét nélküli megoldás is: a gátizom erősítésére szolgál a szilikon kocka pesszárium, az elektrostimulációs kezelés az izom-összehúzódást segíti elő és regenerálja az idegi kapcsolatokat, a hüvelysúly használata pedig a gátizomzat újraépítésében játszik szerepet. Ezen kezelések eredménye és a gyógyulás esélye azonban nagyban függ a probléma fokától, valamint a páciens adottságaitól és kitartásától is.

Az intimlézeres kezelés a hólyagsérv fájdalommentes és műtét nélküli kezelésének módja: a gyors és biztonságos kezelés révén elkerülhetők a hagyományos sebészeti eljárásokkal járó esetleges komplikációk és a panaszok már az első kezelés után csökkennek. Mivel nem műtéti eljárás, így a páciens azonnal folytathatja a mindennapi tevékenységét.

A hólyagsérv kezdeti állapotában sokszor csak nőgyógyász által látható, érezhető tüneteket, panaszokat nem feltétlenül okoz. Ebben a szakaszban még egyszerűbben gyógyítható, műtéti megoldások nélkül is. Kérje ki nőgyógyásza véleményét, a kezeletlen panaszok ugyanis súlyosabbá is fordulhatnak az idő elteltével!

Amennyiben további információra lenne szüksége, keressen bizalommal az
alábbi elérhetőségen vagy foglaljon időpontot online!

Időpontfoglalás

Keresés

Legújabb bejegyzések